Egyedülálló csiszolástechnikai fejlesztés műanyag felületekhez





Sokan egyetértünk abban, hogy ma már nem engedhető meg a gyártási folyamat során, hogy selejtes termékek nagy számban jöjjenek ki a gyártósorokról.  Azonban vannak olyan felületek – jelen esetben néhány műanyag -, amelyeknél a legnagyobb gondosság mellett is előfordulnak akár csak apró sérülések is. Ez, pl. nagyértékű televízióknál eladhatatlanná teszi a terméket. Ha már a gyártás során nem tudjuk megakadályozni a sérülést, a végterméken kell elvégezni a szükséges javításokat. 
Ehhez – jelen esetben a karcmentesítéshez – járul hozzá a 3M által kifejlesztett 3M™ Electronics Polishing & Defect Repair System. A hangzatos név mögött egy csiszolási technológia rejtőzik, mellyel könnyen eltávolíthatóak a microkarcok.

A műanyag felületek alapanyag összetételük és (vég)megmunkálásuk miatt nagyon különbözőek, de egy tulajdonságban szinte az összes megegyezik: könnyen alakulnak ki kisebb sérülések – karcok a felületeken, melyeket nyom nélkül szinte lehetetlen eltávolítani. Ez jelentős értékvesztést, vagy nagyszámú selejtet eredményez olyan végtermékek esetében, ahol -  pl lcd tv-k – még a microkarcok sem megengedettek.
 
A technológia, a jól ismert csiszolástechnikán alapszik, de a kifejlesztett anyagok és gépek a precíziós területeket érintik.
Az új csiszolót két különböző felületen, víztiszta polykarbonáton és led tv képernyőjén teszteltük. Mindkét felület rendkívül sérülékeny és nem javítható, esetleg a mikoszálas kendő is nyomot hagyhat rajtuk. A tesztek során az összekarcolt felületeket átlagosan 5 perc polírozással karcmentessé sikerült tenni. Nem maradt mélyedés, nincs fénytörés. Az amúgy is magas fényű felületek nem vesztettek minőségükből.
A fenti esetekben a csiszoló használatával jelentősen lecsökkenthető a gyártásnál keletkező selejt hányad, a szerviz szolgáltatások tekintetében pedig nem szükséges az új alkatrészek beszerzése, így nemcsak a gyártásból származó környezetkárosítás mérsékelhető, de kevesebb idő alatt ki lehet javítani a hibákat, sokkal gazdaságosabban.


És most nézzük meg néhány példával – hol használható a technológia:

  • Műanyag felülettel rendelkező képmegjelenítő monitorok – kijelzők gyártása és javítása (mobiltelefon, laptop, LCD – LED TV)
  • High-End termékek burkolat gyártása - javítása
  • Háztartási kisgépek gyártása – javítása
  • Telekommunikáció (optikai kábelek csiszolása a megfelelő adatátvitelhez)
  • CD/DVD adathordozók javítása – adatmentéshez és adatolvasáshoz
  •  Járműbelső burkolatok gyártása – felújítása
  • Plexi, Polikarbonát és egyéb felületek javítása, akár transzparens és víztiszta verzióban is



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan távolítsuk el a ragasztómaradékot?