Kérdezz, és hallgasd meg a másik felet!

Cégünk negyedik éve tartozik az Üzleti Randi Klubhoz. Majdnem mindegyik rendezvényen ott vagyunk és folyamatosan publikálunk a Magyar Üzleti Világ  magazinban is. 2013-ban megkaptuk az Üzleti Megbízhatóság fődíjat. Ennek kapcsán idézünk  Mihalcsik Lászlóval készített interjúból.

Milyen érzés, hogy megkaptad a díjat?
Nehéz szavakba önteni, mert abszolút nem számítottam rá és nem is foglalkoztam ezzel a lehetőséggel. Én azt tudom, hogy kit ajánlottam, mert segített nekünk, de azt nem tudtam, hogy rám is ennyi szavazat érkezett, sőt. És őszintén megmondom borzasztóan kellemes és megtisztelő.

Mit jelent számodra a megbízhatóság?
...minden üzleti kapcsolatnak megvan a személyes oldala is. Fontos, hogy az adott kontaktusokat hogyan tudjuk kialakítani. Kezdve attól, hogy ha valamit kérnek tőlem, akkor csak annyit vállaljak, amennyit maximálisan tudok teljesíteni. Természetesen, amit ígérek, azt minden esetben az adott határidőre, adott körülményeknek megfelelően meg kell tenni. Ha ez nincsen, akkor már a bizalom sem fog kialakulni.

Tapasztalataink szerint nagyon zárkózottak az ipari, kereskedő cégek. Te, mint ipari-kereskedő cég tudnál-e valami jótanácsot mondani ezeknek a cégeknek, miért éri meg nyitottnak lenni, kapcsolatokat építeni?



...tehát, amit én tudnék javasolni minden cégnek, hogy kérdezzen, hallgassa meg a másik felet. Onnantól kezdve sokkal több információt lehet megtudni, mintha valakihez bekopogok, hogy nekem van valamim, ami nagyon jó, de nem biztos, hogy szüksége van rá.

Ez hosszabb távú kapcsolatokat is jelent?
Ez csak hosszabb távú kapcsolatot jelent. A mi tapasztalatunk az, hogy ha sikerül valakinek egy problémáját megoldani, - ez tartson pár napig, vagy akár évekig - attól kezdve olyan hosszútávú kapcsolat alakul ki, ami után már magától jön a megbízhatóság és a bizalom. Nagyon sok esetben előfordult, hogy újra hozzám fordulnak, hogyha más feladat, vagy probléma merül fel. Nálunk az az alapszabály, hog amivel megkresenek minket, arra adjunk mindenképpen magoldást.


/forrás:MÜV 2013/2/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan távolítsuk el a ragasztómaradékot?